Tippek az egészség megtartásához és új célok kitűzéséhez 2024-ben
Hatalmas szeretettel köszöntjük minden kedves olvasónkat, idén is. Előszőr is Boldog szeretetben, egészségben, sikerekben és persze kényelemben gazdag új esztendőt kívánunk mindenkinek! Legyen ez az év olyan, amikor minden vágyad és álmod megvalósul! Egy könnyed írással készültünk nektek. Szó lesz egy kicsit a tavalyi és egy kicsit az idei évről is. Mesélünk a tavalyi tapasztalatainkról és az idei terveinkről. Beszélünk az évindításról, célokról, célkitűzésekről. Reméljük tetszeni fog írományunk, és esetleg valamit ki tudtok vetíteni a saját életetekre is, na de kezdjünk is bele. Olvassátok, szeressétek!
Egy kicsit az ALSASHOES-ról
A tavalyi 2023-as esztendő mint minden vállalkozásnak, nekünk is hozott nehézségeket de ennek ellenére igyekeztünk folyamaton bővíteni a kínálatunkat és sok fejlesztéssel kedveskedni Vásárlóink számára.
- Köszönjük, hogy bizalmat szavaztatok nekünk tavaly
Elsősorban meg szertnénk köszönni, hogy ennyien bizalmat szavaztatok nekünk újra és újra. Nagyon nagy örömmel látjuk, hogy sokatok folyamatosan visszatér hozzánk ha egy kényelmes cipőre/vagy papucsra van szüksége. Szintén pozitív, hogy mertek kérdezni és bizalommal fordultok hozzánk tippekért és tanácsokért.
- Értékelések/visszajelzések
Az elégedettségi ráta továbbra is 99%-os. A vásárlói elégedettség a Fogyasztó Barát értékelések szerint 5/4,99. A Facebook értékelések 5/5, a Google értékelések 5/4,9, az OnlinePénztárca értékelések pedig 10/9,9 értéket mutatnak. Hatalmas öröm számunkra, hogy ennyire meg vagytok elégedve az ALSASHOES webáruházzal, termékeinkkel, szállítással, csomagolással, ügyfélszolgálattal, cserével valamint a pénzvisszafizetéssel.
- 12.000-en lettünk a Facebook oldalon
2023 utolsó napján Facebook követőink száma elérte a 12.000 főt azóta pedig már több mint 12.300-an vagyunk az oldalon. Boldogok vagyunk, hogy ennyire aktív a csapat. Mindig rengeteg visszajelzés érkezik a termékekről, és van hogy lazább máskor komolyabb témákról beszélgetünk.
Ha te is csatlakoznál a Facebook oldalunkhoz, várunk sok szeretettel:
- Onlinepénztárca elfogadóhely
Szeptember óta már a fantasztikus OnlinePénztárca akciókat is lehet nálunk használni. Ha esetleg valakinek ez újdonság, mondom ennek feltételeit. Az OnlinePénztárca egy olyan platform amely korrekt webáruházakat gyűjt egy csokorba. Ha korrekt webáruházban vásárolsz és Onlinepénztárca fiókod van, ez esetben rendelésnél a "felhasználom az OnlinePénztárca pontjaimat" ikonra klikkelj, és máris vonódnak le a kedvezmények. 10.000Ft-onként 500Ft kedvezményt tudsz felhasználni. Napi ajánlataink is vannak minden nap xFt-ot teszünk az OnlinePénztárcádba, az adott napi ajánlattól függően. Az OnlinePénztárcán értékelni is tudsz. Ha elolvasnád az OP értékeléseinket KLIKK
- Szállítás következő munkanapra
2023-ban szinte kivétel nélkül tartottuk a következő munkanapra történő kiszállítást. Mit is jelentett ez?
- Ha délig rendelsz? - Abban az esetben már másnap érkezik hozzád a csomag.
- Hétvégén is szállítanak? - Nem , hétvégén a GLS nem szállít, csak hétköznap, de az automatás csomagokat hétvégén is át tudod venni.
- Kérhetem, hogy egy bizonyos nap szállítsanak?- Az időzített szállítás sajnos a szállító partnereknél nem olcsó mulatság, de ha csak az a kérésed, hogy pl. "Ne szerdán jöjjön a többi nap okés" vagy "elutazunk ha lehet szerdán vagy csütörtökön érkezzen" ezeket meg tudjuk oldani mindenféle plusz költség nélkül, csak kérlek a rendelés leadásakor írd le a megjegyzés rovatbba a speciális kérésed.
- Kérhetek sms értesítést a szállításról?- Mindenki kap sms értesítést a szállításkor! Az sms tartalmazza a csomag érkezésének várható időpontját 1-3 órás időablakban és a futár telefonszámát.
- Még nem vásároltam nálatok, pontosan, hogy működik a szállítás?- Egy oldalon összeszedtük a szállítási lehetőségeket, kérlek kattints ide ha érdekel: Szállítási tudnivalók
Tippek nektek a gördülékeny évkezdéshez
Az új év mindig remek lehetőséget ad azon gondolkodni, hogyan fejleszthetnénk az életünket, és hogyan tarthatnánk meg egészségünket. Annyira rohanó világban élünk, nem egyszerű megtartani a munka és a magánélet egyensúlyát, az ember mindig lavírozik. Vannak időszakok amikor egyik vagy másik irányba dől a mérleg nyelve. A célok kitűzése és az egészségmegőrzés nemcsak testünk, de lelkünk számára is lényeges. Ebben a cikkben tippeket szeretnék adni, hogyan induljunk el az évben a legjobb lábakon, és hogyan tűzzünk ki új célokat az egészségmegőrzés terén.
1. Reflektálj az előző év tapasztalataira:
Az évindítás ideális pillanat arra, hogy átgondoljuk, mi történt az előző évben, és milyen változásokat hozott az életünkben. Milyen kitűzött célokat értünk el, és melyek maradtak el? Miben fejlődtünk, és mi az, amiben még lehetne javulni? Ez a kvázi "kérdezz-felelek" lehetővé teszi számunkra, hogy erősségeinkre és gyengeségeinkre koncentrálva megtervezzük az új évünket.
Segítő kérdések az évkezdéshez:
- Milyen célokat tűztél ki tavaly?
- Sikerült a célokat teljesíteni?
- Mi az ami sikerült, és milyen lépéseket követtél a siker érdekében?
- Mi az ami nem sikerült? Min csúszott el a dolog saját bevallásod szerint?
- Milyen céljaid vannak az idei évre?
- Melyik a top 5 amit mindenképp szeretnél elérni idén?
- Esetleg, hogyan tudod a célokat sorba tenni? Melyikkel kezdesz, amit hamar ki tudsz pipálni
- Melyik a legnehezebb? Tudsz esetleg listát készíteni a feladatokról, a cél elérése érdekében? Ha igen mindenképp tedd meg.
2. Tűzzünk ki reális célokat:
Az újévi fogadalmak hagyománya nem újdonság, de gyakran túlzottan ambiciózus célokat tűzünk ki magunknak. Ahelyett, hogy olyan célokat tűznénk ki, amelyek reálisak és elérhetők, gyakran a kudarcra ítéltetjük magunkat. Például, ha soha nem futottál még, ne tűzd ki magadnak, hogy egy hónapon belül lefutsz egy maratont. Kezdd kisebb lépésekkel, például fogadd meg, hogy heti 2X futsz és kéthetente picit növelsz a távon. Ezzel növelheted a sikertapasztalatot és inspirációt nyújthatsz magadnak. Az inspiráció pedig nagyon fontos, ugyanis ez fog motiválni egész évben.
3. Légy rendszeres a testedzésben:
Az egészség megőrzéséhez rendszeres testmozgásra van szükség. Ne aggódj, nem kell rögtön terembe járnod vagy a legforróbb fitness őrületeket követned! Kezdd könnyedén, például heti három alkalommal 30 perc séta vagy biciklizés. Később, ha érzed, hogy bővítenéd a mozgástervet, egyesítheted a sétaidat vagy kerékpározásaidat kocogással vagy úszással. A sportokhoz, ha motiválni szeretnéd magad, nálunk is találsz jobbnál-jobb sportcipőket.
4. Szánj időt a pihenésre és relaxációra:
Az aktív életmód és a célok elérése érdekében szükség van az energiatartalékok feltöltésére. Különösen a nap végén, mielőtt lefekszünk aludni, szánjunk időt a kikapcsolódásra és relaxációra. Ezek segítenek az alvásra való átállásban és javítják általános jólétünket. Rengeteg videót találsz a neten az "evening relaxing exercise" kulcszóra keresve. Mutatok egy videót kifejezetten esti átmozgatáshoz:
(A videó a Daniela Suarez jelenleg 221 ezer feliratkozóval rendelkező hölgy YouTube csatornájáról származik, szerintem kifejezetten sok jó edzése van de találtok videókat nyújtásról és bemelegítésről is, ezek nagyon fontosak. Szuper ha az ember mozog de kell energiát szánni az izmaink regenerálására is. )
5. Ne hanyagold a táplálkozásod:
Az egészséges táplálkozás alapvető fontosságú az egészség megőrzéséhez. Próbálj meg minél több gyümölcsöt, zöldséget, teljes kiőrlésű gabonát és folyadékot fogyasztani. Kerüld a feldolgozott ételeket és az édességeket, és figyelj a kiegyensúlyozott étrendre. Csak ennyire egyszerű, vagy mégsem!? Nem vagy egyedül, ha te is néha összezavarodsz a sok különböző diéta, léböjtkúra és a sok különböző E szám és GMO láttán. A legjobb ha szakmai fórumokon, külföldi szakirodalmakon, könyveken inspirálódsz és eltanulsz egy-egy dolgot az élelmiszerekről, így már tudni fogod mit vegyél és mit ne vegyél le a boltok polcairól. Bátran kérd ki szakmai hozzáértő pl. dietetikus tanácsát ha elbizonytalanodsz az étkezés gigamega univerzumában járva.
Mi nem vagyunk életmód tanácsadók, ez csak egy cikk a mi tollunkból, a mi gondolatainkkal, de ha csak egy embert is motiválunk a tudatos évkezdéshez az már hatalmas siker. Ha motivációra van szükséged és egy-egy cél után megjutalmaznád magad egy cipővel akkor ránk számíthatsz. Ha már célok: "Idén mi duplájára szeretnénk növelni a kínálatunkat és a női termékek mellett férfi cipőkkel is szeretnénk foglalkozni." Reméljük sikerül! :) Addig is a kínálatunkban szereplő minőségi termékek biztosítják a kényelmet, amire szükséged van az egész évi aktív életmódhoz.
Az új év az új kezdetek ideje, és lehetőséget ad arra, hogy javítsunk egészségünkön és kitűzzünk új célokat. Legyünk tisztában előző évi tapasztalatainkkal, tűzzünk ki reális célokat, rendszeresen mozogjunk, pihenjünk és regenerálódjunk, valamint kövessünk egy kiegyensúlyozott étrendet. Az ALSASHOES webáruház pedig biztosítja a kényelmet, amire szükségünk van a célok eléréséhez. Induljunk el az évben a lehető legjobban és készüljünk fel a sikerekre! Hajrá mindenkinek! Kitartást a célok eléréséhez, de ne légy túl szigorú magadhoz. Néha jutalmazd meg magad egy kényelmes cipővel.
Köszönjük a figyelmet! Reméljük blogcikkünk elnyerte a tetszésed! Ne feledd kényelem a védjegyünk!
Ezek is érdekelhetnek!